Siklórepülõk és madarak

Természetes viselkedése a madaraknak (és a legtöbb vadon élõ állatnak), hogy minden olyan hatás elõl elmene vagy elbújnak, melyet veszélyként értelmeznek.

Ez lehet az ismeretlentõl való félelem, vagy valamilyen ismerõs hirtelen bekövetkezõ esemény, zaj.

Elõfordul, hogy a madár nem menekül, hanem a veszély forrásával szembe sõt, akár meg is támadhatja azt, de a vadon élõ állatok többsége nem agresszív, kivéve a szaporodási idõszakb vagy amikor a területük kerül veszélybe.

Nagyobb madarak - ragadozók, dögevõk - elég intelligensek ahhoz, hogy gyorsan megtanulják a veszély és a 'fenyegetés' közti különbséget, és eszerint viselkedjenek. Bárki láthat autópályák padkáján, a záróvonal túloldalán félelem nélkül lépegetõ vetési varjakat, miközben teherautók száguldanak el mellettük métereken belül. Megtanulták, hogy a nagy sebességû forgalom nem lépi át a záróvonalat. Nem nehéz a madarak alkalmazkodóképességének számtalan példáját felsorolni.

A hegyes-völgyes vidékeken gyakori az emberek, terepjárók, hõlégballonok, kirándulókat szállító helikopterek és repülõk, madarász csoportok, parkõrök és tudományos kutatók okozta zavarás, de a mostani rövid írás célja csupán a hegyes-völgyes vidék felõl és felett repülõ vitorlázó repülõk, sárkányrepülõk és siklóernyõk hatása.

Számos madárfaj képes többletenergiát nyerni a levegõbõl a saját energiával való takarékosság érdekében - hiszen így kevesebbet kell táplálkoznia. Nem meglepõ tehát, hogy a legjobban termikelõ fajok nagy méretükkel, a szárnyak relatíve magas felületi terhelésével és magas repülési sebességükkel képesek zsákmányukat elejteni, vagy más vidékre költözni.

Kiváltképp a ragadozók termikelnek vagy használják ki a szirtek és sziklafalak elõtt áramló levegõ emelõ hatását. Más madarak, mint pl. a gólyák, hatalmas csapatokban találják meg vonulás közben a termikeket, míg egyes tengeri madarak a parti szirteket használják a fennmaradáshoz, nem utolsósorban a tengeri légáramlatok termikképzõdést gátló hatása miatt. Kisebb madarak, mint a sarlósfecskék a termikekben összegyûlt és felszállt rovarokat szedik össze.

Vitorlázó repülõ, sárkányrepülõ és siklóernyõs pilóták szintén jól termikelnek, nem ritkán más ragadozó madarakkal együtt. Valószínûsíthetõ, hogy ezek a madarak többnyire hasonló tulajdonságú siklórepülõkkel hajlandóak csak együtt termikelni. A ragadozó madarak siklószáma általában 14 és 16 között van, a merülési sebességük 0,5 és 0,7 m/s között változik 30-50 km/h sebesség esetén (A parlagi sas átlagos repülési sebessége 55 km/h, az egerész ölyvé pedig 35 km/h körül van). A sárkányrepülõk körözési sebessége hasonló, egy jobb szárny siklószáma 14 körülire tehetõ. A ragadozó madár tehát nem fél együtt repülni egy sárkányrepülõvel, mivel nincs teljesítménybeli különbség, így egyenlõ félnek tekinti.

A vitorlázó gép viszont már nagyobb sebességgel, és 50, vagy e feletti siklószámmal repül. Nagy méretû sasok esetenként ugyanabban a termikben köröznek, de nem nevezhetõek termikelõ társnak.
Az ötvenes években, mikor a vitorlázó gépek lassabban repültek 18-25-ös siklószám mellett, gyakran köröztek velük együtt ragadozó madarak, különösen Dél-Afrikában a fakó keselyûk.

Természetesen a siklóernyõk mindkét tárgyalt repülõnél lassabban és alacsonyabb siklószámmal repülnek, tehát a ragadozók felsõbbrendûnek érzik magukat, és tudják, utolérhetetlenek menekülés esetén.

Mindenesetre versenyzés közben egy új szirthez vagy hegyhez érkezõ sárkányrepülõk csak átmeneti és rövid zavaró hatást jelentenek a helyi ragadozó madarakra. Ausztráliában elõfordult, hogy egy rövid ideig
sárkányrepülõket támadtak a ragadozó madarak kimeresztett karmokkal, de mivel a támadást nem viszonozták, egy idõ után nyugodtan tovább termikeltek a vendégekkel.

Megfigyeltem, ha egy madár átrepül egy másik területe felett egyenes vonalban és egy elfogadható magasságban, akkor a helyi madarak felismerik a helyzet veszélytelenségét és az nem zavarja õket. Hegyes vidéken, ahol rendszeresen repülnek, a helyi madarak hamarosan elvesztik félelemérzetüket, feltéve, ha ott továbbra is gyakran repülnek emberek. Ha szükséges, adaptálódnak a megváltozott
körülményekhez, de nem hagyják el a területet.

Összegezve: a termikelõ madarak nem érzik magukat fenyegetve a termikelõ emberektõl, esetleg csak átmenetileg - ez általában 2-3 napot jelent. Hozzászoknak, elvesztik félelemérzetüket és elfogadják a
vendégeket feltéve, hogy azok viselkedése kiszámítható marad. Ha a pilóták túlságosan közel repülnek el a fészkük mellett, a madarak repülési mintája megváltozik, és a nyugodt termikelésbõl lebuknak vagy
meredeken lecsapnak, ezzel is kimutatva nemtetszésüket. Ha a pilóták élvezik a madarakkal való együttrepülést, és miért ne élveznék, valamint megtanulják felismerni a zavart, aggódó viselkedésmintákat, azokat nem váltják ki, akkor nem lesz köztük ellentét.

Ann Welch

A CIVL tiszteletbeli elnöke, a FAI Környezeti Munkacsoportjának tagja